Átkattintok a kategóriákra Átkattintok a kosárra Átkattintok a navigációra

Nem érdekelnek a kedvezmények és akciók, szeretném elrejteni a sávot.

Jet Boil TrailSpoon

Kanál

Kedvezmény: -16 % Újdonság

Jet Boil A TrailSpoon háromféle hosszúságban állítható, hogy könnyen hozzáférjen az ételhez a főzőedényben vagy a táskában.

Kiárusítva
  • Ingyenes kézbesítés 24 990 Ft felett
  • Rendelj több méretet az üzletünkbe felpróbálásra.
  • Vásárlóink véleményei alapján, elnyertük az Ország Boltja verseny minőség díját.

Termékleírás

Az amerikai Jet Boil céget 2001-ben alapította két utazó, mégpedig Dwight Aspinwall és Perry Dowst. Kempingfőzőkre és a hozzájuk tartozó kiegészítőkre specializálódtak illetve általába véve a főzéssel és étkezéssel kapcsolatos felszerelésekre, amit a legextrémebb körülmények között is lehet használni.  Éppen az ekkor elérhető főzők esetlensége és bonyolultsága késztette őket arra, hogy kifejlesszenek egy olyan főzőt ami a legnehezebb körülmények között is veszi az akadályokat és probléma nélkül működik. Felváltva fejleszettek laboratóriumi körülmények közt és a túrák során is, így tapasztalataikat is fel tudták használni a fejlesztések során. Míg végül 2003-ban létre hozták a Personal Cooking System-et, ami egy jól kidpglozott  főzőrendszer a szabadalmaztatott FluxRinggel (hőcserélő) és a kempingfőzővel ami maximálisan kihasználja a fűtőanyag hőteljesítményét, minimális hőveszteség mellett, beépített tartállyal és szigetelő borítással.

A rendszer számos bővítési lehetőséget hordoz magában, mint pl. a kávészűrő amivel a főzőt pár másodperc alatt átalakíthatjuk francia presszóvá.

 

 

További információ a márkáról

A Jetboil TrailSpoon-t úgy tervezték, hogy könnyen kicsúsztatható legyen és belenyúljon egy edény vagy dehidratált élelmiszer belsejébe. Az egyedülálló szilikonperemmel ellátott kanál könnyedén lekapar minden falatot, miközben minimálisra csökkenti az edény felületének karcolását.

Fő tulajdonságok:

  • könnyű súly 17 g
  • három hosszúság állítható be
  • szilikon perem az ételek könnyű kanalazásához
  • Hossz: Összecsukva 19 cm | Kinyitva 26 cm

Paraméterek

Márka Jet Boil
Rendeltetés
Férfi / Női / Gyerek
Súly
17 g
Hossz
19 cm
Anyag
Műanyag / Szilikon
Szín
fekete/narancs
Garancia 24 hónap
EAN kódszám: 0850019774320

Hasonló termékek

4 828 Ft (9.9 %) 4 350 Ft

Összehasonlítom

4 535 Ft (5.63 %) 4 280 Ft

Összehasonlítom

4 955 Ft (4.94 %) 4 710 Ft

Összehasonlítom

5 248 Ft (8.49 %) 4 802 Ft

Összehasonlítom

6 154 Ft (21.19 %) 4 850 Ft

Összehasonlítom

5 840 Ft (16.1 %) 4 900 Ft

Összehasonlítom

Összehasonlítás hasonló termékekkel